Az üzenet elküldéséhez írd be számokkal, mennyi 9 x 5 a lenti mezőbe.

Bejelentkezés Legyél klubtag!
Várakozás
kep

A sarkalatos kérdés, hogy melyik jármű menetirányából nézzük az esetet.

kép

A bírságot az 5,5 m-nél kisebb jobboldali távolság miatt kaptam.

kép

Mint később kiderült rakodási területen hagytam a gépjárművemet, melynek csak az elején volt jelzőtábla (egy fa mögött).

kép

Kérdésem, hogy körforgalom középszigetén tiltott-e a megállás?

kép

 A járdára fel vannak festve a gépkocsi helyek, kivéve ezt a két utolsót a megállni tilos tábla felett. 

kép

A probléma az, hogy egy szakaszon annyira kimosta az eső a földet, hogy szabályos parkolással végigszántottam az autó alját a szegélyen.

kép

Miért ismétlik meg a fizető parkoló táblát egy útszakaszon kereszteződésenként?

kép

Véleményem szerint a ki- és behajtás a jogosult részére - nyilván egy kis kényelmetlenséggel - de megoldható lett volna...

kép

Most, hogy kijött a feljelentés és kezdtem ennek utána olvasni, már elbizonytalanodtam. mögöttem ugye a zsák utca és a várakozni tilos tábla, előttem pedig az egyirányú és a megállni tilos az út bal szélén.

kép

Így most nincs vízelvezető árok, a víz az útra folyik, nincs fű, és kivágta az orgonabokrot is, hogy a kamionok jól elférjenek.

kép

Van e állásfoglalás arra hogy a járdán szabályosan elhelyezett motorkerékpárt  a járda úttest felőli szélén vagy a belső szélén /a ház falánál/ kell, vagy lehet elhelyezni?

kép

Arra a következtetésre juthatunk, hogy ezt a jelzést, illetve az így elhelyezett táblákat önállóként kell értelmezni.

kép

De igazából ezen kanyar egy T alakú kereszteződés melynek egyik vége zsákutca és a fő útvonal pedig nincs táblázva.

kép

Ha engem megbüntetnek, ha az Ő helyére állok, akkor a logika szerint Őt is meg lehet büntetni, ha az én helyere áll!

kép

Ha csak a KRESZ-t nézem, és nem a szokásjogot, akkor itt a "halszálkában" álló járművek mind szabálytalanok!

kép

Egyszer már hallottam a rádióban az erre vonatkozó választ, hogy ez a KRESZ szerint nem szabálytalan, de hogyan került oda az autó?

kép

Tudtommal az a kiegészítő tábla azt jelenti, hogy "veszélyes padka" ami itt ugye át van húzva. Vagyis ilyen kiegészítő tábla nincs is.

kép

A kérdésem az lenne, hogy van e megoldás arra, hogy pár percre megálljak és otthagyjam az autómat olyan helyen, ahol egyébként a KRESZ ezt tiltja?

kép

A büntetést kifizettem ugyan, de nem hagyott és sajnos továbbra sem hagy békén a dolog...

kép

Mozgássérült igazolvánnyal a járdán egyébként szabad parkolni!

kép

Sziréna!!!! Félre álltam, közölték, a Rendőr éber őrei, hogy mozgáskorlátozott helyre parkoltam.

kép

Honnan kellene tudnom, hogy 5 sarokkal korábban parkolási fizető övezetet jelölt ki a kerületi parkolási szolgálat?

kép

Jogos-e a tilos behajtás és a parkolás?

kép

Hol tilos megállni, illetve várakozni?

Klubtag Számláló

5.865

Legfrissebb hír
Kinek van elsőbbsége?

Napok óta kering egy ábra az interneten, és eléggé megosztja azokat, akik véleményt próbálnak mondani az elsőbbségadás kérdésében.

KRESZ Kommandó

Fotózd le, ha valami érdekeset látsz!