Az üzenet elküldéséhez írd be számokkal, mennyi 9 x 5 a lenti mezőbe.

Bejelentkezés Legyél klubtag!


Megállás különösen veszélyes helyen.

Megtekintve: 7266

A 40/ 5 KRESZ pont írja le,hol tilos megállni. 

A 6. bekezdés azonban megengedi a forgalmi okból való megállást különösen veszélyes helyen. (is) 

Ennek ellenére az általam ismert közlekedési szakemberek állítják, hogy nem így van. A jogszabályban ugyan nem találják. 

Talán valami régi jogszabály értelmezésre emlékeznek. 

Érvelésük szerint ha igaz lenne, akkor gyalogátkelőhelyen és vasúti átjáróban is meg lehetne állni forgalmi okból. A két esetben valóban érezhet az ellentmondás. 

Azt sem értem,hogy a Kotra féle KRESZ tankönyv az előző két esetet,még az útkereszteződésre is kiterjeszti. Konkrétan azt állítja,hogy forgalmi okból ezen három esetben is tilos megállni. A tankönyvet lektorálták,elvileg autentikus,mégis a jogszabályból ezt nem látom egyértelműnek. 

Válaszát előre is köszönöm,annál is inkább mert az után már a kérdést szeptemberben megrendezendő KRESZ versenyünkön bátran feltehetem.   


 

AKI VÁLASZOL: A KRESZPROFESSZOR

A válasz megtekintéséhez jelentkezz be az oldalra vagy regisztrálj ha még nem tetted meg.
Új hozzászólás írása
Kedves Klubtag! Kérjük, hogy ezen a felületen csak a cikkhez szorosan kapcsolódó hozzászólásodat írd le. Egyéb témában a kérdéseidet a jobb oldalon található kérdőjel megérintése után teheted fel!

Hozzászólások

Győri Tamás | 2022.09.29

A kereszteződésben pl kifordul a csuklós troli... dugó van, 300 m sor torlódik fel a hévátjáróhoz stb. de a kikanyarodó troli van elsőbbségadásra kötelezve. ide fel van festve a különösen veszélyes hely. (ráadásul például az Ond vezér - Szentmihályi sarkon még kicsit rosszul is, ha a delikvens elmegy pont a sárga vonalig, és pont ott áll meg a kocsi orrával, akkor a troli átmegy a motorháztetőn.. :S :S :S mééég másfél méter sárga festék hiányzik a biztonságos bekanyarodásához)
tehát azt jelzi maga a sárga csíkos terület, hogyha beállt a sor , akkor hogy a kereszteződés használható legyen, meddig gurulhatsz el a kocsiddal. mert ügye kereszteződést nem állunk el csak azért negyed órára a dugóban, mert alsóbbrendű utat keresztezünk. És ügye ha elmegyünk a kereszteződés torkolatáig, akkor az KÜLÖNÖSEN VESZÉLYES lesz ha a trolibusz úgy döntene, hogy megkísérli ezt az érdekes mutatványt.
Szóval röviden: NEM szabad megállni forgalmi okból ilyen VESZÉLYES helyen. - ugyan a jogi hercehurca miatt jogilag forgalmi okból begállhatsz, de ügye azzal kezdődik a KRESZ, hogy a személy és vagyonbiztonság nekünk mennyire fontos, tehát határozottan el kell kerülni a veszélyes dolgokat, és a "különösen veszélyes hely" az pedig, mint neve is mutatja, igen csak veszélyes, szóval ha odaállsz azzal veszélyt teremtesz, amit viszont ügye TILOS! erőssen kerülendő. a kereszteződést pedig ügye szabadon hagyjuk, és a forgalmat szándékosan nem akadályozhatjuk. Ha pedig megállsz egy ilyen veszélyes helyen, akkor egyrészt veszélyezteted, vagy ha álló járművel konkrétan nem te veszélyezteted, de veszélyes helyzetet teremtesz általa (pl gyalogátkelő elött közvetlenül várakozol, ezáltal takarod a kilépő gyalogost) mást veszélyes manőverre kényszerítesz. Másrészt akadályozod a forgalmat, hiszen szerencsétlen troli perceken keresztül (volt ez 6-8 perc is korábban említett kereszteződésben, történt már ilyen, nem egyszer) nem fog ilyen veszélyes, illetve lehetetlen manőverbe belekezdeni, tehát akadályt képzel a röpke forgalmi okból történő megállásoddal ezen a szép sárga csíkos területen.

NagyPeti | 2017.05.03

Nem mindenhol kereszteződésben van felfestve a különösen veszélyes hely, lásd pl. Blahánál a Rákóczin.

gazso | 2016.11.09

A kérdés az, hogy milyen megállás szükséges forgalmi okból. Az, hogy valaki önhibájából nem mérte fel, hogy el tudja-e hagyni a kereszteződést, nem feltétlen szükséges megállás forgalmi okból...

Új hozzászólás írása
Klubtag Számláló

10.413

Legfrissebb hír
A legújabb jogsi kódok

A kártya formátumú vezetői engedélybe bejegyezhető kódok jegyzéke.

8. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

Érvényes 2017.01.01-től.

KRESZ Kommandó

Fotózd le, ha valami érdekeset látsz!