Az üzenet elküldéséhez írd be számokkal, mennyi 5 x 5 a lenti mezőbe.

Bejelentkezés Legyél klubtag!

Elsőbbségadás

Vétkes vagy vétlen?

Megtekintve: 3097

Tisztelt Kreszprofesszor Úr!

Szíves véleményét szeretném kérni az alábbi esetben: személygépkocsimmal védett útra kívántam kanyarodni balra (Galgamácsa, Egresi utcából a Petőfi utcába).


Balról egy autóbusz érkezett, mely megkezdte a kanyarodást jobbra (tehát abba az utcába, ahonnan én kanyarodtam volna balra). Miután a Stop táblánál megálltam és meggyőződtem arról, hogy sem jobbról, sem balról nem érkezik olyan jármű, melynek elsőbbséget kellene adnom, megkezdtem a kanyarodást balra. Tettem ezt azért is, mert a busz szemmel láthatóan a kelleténél nagyobb ívben kanyarodott jobbra, így félő volt, hogy az autóm elejének ütközik. Hátra nem tudtam tolatni (segítvén a busz kanyarodását), mert mögöttem egy autóbusz állt.

A kanyarodást befejeztem, az autóm már párhuzamos helyzetben volt ahhoz az úthoz képest, amelyre én bekanyarodtam. Ekkor észleltem, hogy a kanyarodó busz oly nagy ívben végzi a manővert, hogy a hátulja átlóg az én (azaz a jobboldali) sávomba, s ha folytatom a haladást, elkerülhetetlen lesz az ütközés.

Ezért amennyire lehetett, az út jobboldalára húzódtam és megálltam, a busz mindeközben folytatta a kanyarodást, s sajnos a bal hátulja végighúzta a baloldali hátsó ajtómat, s a mögötte lévő elemet.


Rendőri helyszínelést kértem.
Az eset áprilisban történt, júliusban kellett megjelennem a rendőrségi meghallgatáson, melynek valószínűsíthető eredménye szerint én voltam a vétlen (hivatalos iratot nem kaptam), ellenben a busz vezetője fellebbezett, így bíróságra került az ügy. 3 hét múlva kell megjelennem meghallgatáson.

Jogi képviselő nélkül kívánok megjelenni, mert magam úgy érzem, valóban vétlen vagyok, de nagy örömmel venném az ön véleményét az üggyel kapcsolatban, esetleges tanácsait a meghallgatással kapcsolatban.

Szíves válaszát előre is tisztelettel köszönöm!


 

A cikk folytatásához jelentkezz be!

AKI VÁLASZOL: A KRESZPROFESSZOR

A válasz megtekintéséhez jelentkezz be az oldalra vagy regisztrálj ha még nem tetted meg.
Klubtag Számláló

10.413

Legfrissebb hír
A legújabb jogsi kódok

A kártya formátumú vezetői engedélybe bejegyezhető kódok jegyzéke.

8. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

Érvényes 2017.01.01-től.

KRESZ Kommandó

Fotózd le, ha valami érdekeset látsz!