Az üzenet elküldéséhez írd be számokkal, mennyi 1 x 5 a lenti mezőbe.

Bejelentkezés Legyél klubtag!

kep

Véleményem szerint a ki- és behajtás a jogosult részére - nyilván egy kis kényelmetlenséggel - de megoldható lett volna...

kép

Egy motoros vezetéstechikai tréningen hallottam azt, hogy motorral bárhol ki lehet jönni a buszsávból, tehát a záróvonalon is.

kép

Ugye ilyenkor nem kell irányjeleznem, ahogyan szemből tenném, amikor a kanyarodó főútvonalról fizikailag egyenesen haladva, de logikailag lekanyarodnék?

kép

Most, hogy kijött a feljelentés és kezdtem ennek utána olvasni, már elbizonytalanodtam. mögöttem ugye a zsák utca és a várakozni tilos tábla, előttem pedig az egyirányú és a megállni tilos az út bal szélén.

kép

Így most nincs vízelvezető árok, a víz az útra folyik, nincs fű, és kivágta az orgonabokrot is, hogy a kamionok jól elférjenek.

kép

Az utóbbi időben, amióta már nem kötelező az izzókészlet (sokak szerint nem is lehetséges az izzó csere csak szervizben ). Jól láthatóan a járművek egy harmada de lehet, hogy több nincs megfelelően kivilágítva.

kép

Van e állásfoglalás arra hogy a járdán szabályosan elhelyezett motorkerékpárt  a járda úttest felőli szélén vagy a belső szélén /a ház falánál/ kell, vagy lehet elhelyezni?

kép

Nem látják a közlekedési szituációt, így azt sem tudják, hogy akár az életüket is én óvtam meg.

kép

A KRESZ 40. § 5 d. pontja szerint akkor tilos a megállás az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, ha a közúti jelzésből más nem következik, és ha nem műszaki hiba okozta a megállást

kép

Szeretném megkérdezni, hogy kerékpárúton, lehet e gyalogosoknak közlekedni ?

kép

De igazából ezen kanyar egy T alakú kereszteződés melynek egyik vége zsákutca és a fő útvonal pedig nincs táblázva.

kép

A honom alatt átvezetve szoktam bekapcsolva használni az övet, mivel úgy nem nyomja a nyakam.

kép

A záróvonal szabályos megközelítéséhez milyen távolságban kéne megtiltani az ott álló gépkocsik parkolását,melyek gátolják mindezt?

kép

Mivel a megengedett sebességem azonos a személygépkocsiéval, de a harmadik sávban már nem közlekedhetek, hogy bánatba haladjak az M0-áson, az M7-esen?

kép

Ha utolérek egy kerékpárost vagy egy kézi kocsit toló gyalogost (gyakori eset) megelőzhetem-e őket vagy végig kell kísérnem az út végéig.

kép

Az interneten sehol nem találtam jól értelmezhető magyarázatot vagy rajzot, hogy ebben az esetben mi minősül az "útkereszteződés metszéspontjának"

kép

Elfogadom, a gyorshajtás rossz dolog és a piroson való áthaladás még rosszabb és büntetni kell! De miért kell figyelmeztetés nélkül a pénzbehajtásra koncentrálni?

Klubtag Számláló

10.413

Legfrissebb hír
A legújabb jogsi kódok

A kártya formátumú vezetői engedélybe bejegyezhető kódok jegyzéke.

8. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

Érvényes 2017.01.01-től.

KRESZ Kommandó

Fotózd le, ha valami érdekeset látsz!