A pofátlan biciklis esete

Tisztelt Pető Úr!

Ha csak szerét tehetem, mindig meghallgatom a Klub Rádióban az „Élőben a városból” című közlekedési műsort, abban az Ön megszívlelendő közlekedési tanácsait. Ennek nyomán határoztam el, hogy megosztom Önnel a 2014. október 1-én történt közlekedési atrocitásomat, amely mélységesen felháborított.

Elöljáróban magamról néhány mondat. Harminc éve vezetek autót, felnőtt fejjel, 45 évesen szereztem jogosítványt. Már akkor elhatároztam, hogy az autóval nem rohanok, nem sietek sehova, ha időre kell mennem valahová, akkor inkább elindulok jóval előbb, hogy időben ott legyek. Tőlem telhető módon igyekszem betartani a közlekedési szabályokat: ha valaki át akar jönni a másik sávból elém (ha erőszakosan, még akkor is) beengedem, igyekszem úgy közlekedni, hogy másokat ne zavarjak, ne akadályozzak. Ez idő alatt – itthon és külföldön is több ezer kilométert vezettem –, szóváltásom, nézeteltérésem, sem autóssal, sem más közlekedővel nem volt. (Azt nem mondom, hogy időnként nem teszek megjegyzést, de azt csak a mellettem ülő feleségem hallja.)

Nos, történt, hogy fent említett időpontban, délután 3 óra tájban, a Nyugati felől, a Teréz körúton autóztunk a feleségemmel hazafelé a Petőfi-híd irányába. Az járdafelőli szélső sávban jöttünk, mert már csúcsforgalom volt, és nem lehetett tempósan haladni, ”csorogtunk” a többi autó után. A Király utcai lámpához közeledtünk, amikor balról, a két autósor közé, bejött egy biciklis. Amikor a még mozgó autónk mellé ért, a jobb kezében lévő valamivel az ablakomra csapott. Először a hang hallatán azt hittem, hogy összesúrlódtunk, de nem! – hajtott tovább az autók között és eltűnt a szemem elől. Mi csak néztünk, nem tudtuk a dolgot mire vélni. Fiatal fickónak véltem: vékonyvázú kerékpáron, fekete biciklis dresszben, fejvédővel a fején, világos hátizsákkal a hátán.

Aztán a lámpa szabadjelzésekor mi haladtunk át utolsónak a kereszteződésen, s mentünk tovább a többiek után a Wesselényi utca felé. Amikor ott a lámpánál megálltunk, a tükörbe néztem, s láttam, hogy a bringás teker utánunk. Amikor beért, a két sáv közepén, a két autósor között, újból mellém hajtott, s a már álló autómról, a kezében lévő U-alakú biciklizárral, egy csapással leütötte a külső visszapillantó tükrömet. Ezután ismét előrehajtott, s a még piros lámpánál visszafordult a körút másik oldalára, és elhajtott a Nyugati felé. A mellettem autózók, akik látták mi történt, az öklüket rázták, kiabálták neki, hogy „a k…. anyádat”, stb., de ő, mint aki jól végezte dolgát, ment visszafelé.

Feleségem és én, a döbbenettől, a tehetetlen dühtől, szólni sem tudtunk: ilyen brutális biciklis barommal (elnézést a kifejezésért) még nem találkoztunk. Kiszálltam a kocsiból, összeszedtem az útról a szétesett tükröt, s igen feldúlt állapotban jöttünk tovább hazafelé, a VIII. kerületbe; nem tudtunk napirendre térni a történtek felett.  Mindehhez hozzátartozik, hogy a biciklis nem volt előttünk egyszer sem, nem haladtunk el mellette, akkor láttam csak, amikor először mellénk ért; fogalmam nincs, mi váltotta ki belőle ezt a brutális viselkedést.

Történt mindez abban az időben, amikor ilyen alacsony közlekedési kultúrájú országban – főleg a fővárosában! –, egyesek éppen „szent tehénné” igyekeznek tenni a biciklizést. Azt gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy ennek Budapesten ma, sok helyen nincsenek meg ennek az elemi feltételei sem. Magam, diák- és fiatalkoromban (vidéken) sokat bicikliztem még télidőben is. Azonban ezzel együtt – tisztelet sok-sok kivételnek –, eddig sem volt jó véleményem a fővárosi biciklisekről. Itt a VIII. kerületben is az egyirányú utcákban mennek szemben a forgalommal, ha nincs kitéve a behajtást engedélyező tábla, akkor is. Cikáznak a körút egész hosszában a járókelők között, az úttesten az autósok között; de áthajtanak az útkereszteződéseken a tilos jelzés ellenére is.  Elvétve akad olyan kerékpáros, aki a zebrán tolja a járművét. Nemrég, talán épp a Klub Rádióban, az egyik megszállott „biciklis guru” – ha jól értettem –, azt fejtegette, hogy a körút szélső sávjában bicikli utat kellene kialakítani, mert akkor biztosan sokan letennék az autót. Ehhez nincs mit hozzátenni!

Tisztelt Pető Úr! Nézze el nekem ezt a terjedelmes közlést, de szeretném a történteket nyilvánosság elé tárni mások okulására, mert én ilyen durva biciklis-autós atrocitásról ez idáig még nem hallottam. Úgy gondolom, hogy hasonló brutális cselekedetnek mások is mindenkor ki vannak téve. Egy ilyen szemét alak bármikor, minden következmény nélkül, akár többtízezer forintos kárt is okozhat akármelyik autósnak, ha valami vélt, netán valós sérelme van, anélkül, hogy felelősségre lehetne vonni a tettéért.

Tisztelettel üdvözli: D.K. ny. újságíró

U.i.: E sorok írása közben telefonáltak az autószervizből, hogy az új tükör mintegy 40 ezer forintba kerül.

Hozzászólások