Tisztelt Uram!

A budapesti Hungária körúton lévő ház egyikében lakom pár napja. A költözés utáni első hajnalban 20.000,- forintos bírságot találtam a szélvédőn, szeretném megtudni, hogy van e jogorvoslati lehetőségem.

A járdán való parkolást tábla engedélyezi ezen az útszakaszon, ahol a járda szélessége kb. 6 méter (a járda széle, és a ház kapubejárója között).


Az egyik késő esti parkoláskor a sötétben és a kimerítő költözés miatt 🙁 nem vettem észre, hogy egy autó ki-, behajtásra használatos kapuval (egy kézzel készített megállni tilos tábla van rá kirakva) párhuzamosan parkoltam a járda szélén. Reggel 8 órakor – a ki- és behajtás akadályozására hivatkozva – megtaláltam a bírság csomagot.

Véleményem szerint a ki- és behajtás a jogosult részére – nyilván egy kis kényelmetlenséggel – de megoldható lett volna, hiszen a kapu és a parkoló autóm között elfért volna, legfeljebb a letört útpadkás lejáró helyett a következő, egyébként erre rendszeresített lehajtón hajt fel vagy le. Elismerem, hogy hibáztam, de nem szándékosan tettem.

Attól tarok, aki a rendőrségnek jelentette az esetet, szándékosan, és rosszindulatból tette, és nem azért mert valóban akadályoztam volna a ki és behajtást.
Válaszát előre is nagyon köszönöm,
Krisztina

A KRESZ pár éve változott kapu előtti parkolás vonatkozásában.


A szabályban ez áll:

„Tilos várakozni ott, ahol a jármű az útmenti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást – az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül – akadályozza.”

Ebből adódik, hogy önmagában a rendőr nem büntet senkit azért, mert kapu előtt áll, hiszen alapból nem tudhatja, hogy ki az ingatlannal rendelkezni jogosult.
Ugyanakkor, ha a tulaj bejelentéssel él egy ott jogtalanul tartózkodóval szemben, akkor a hatóság már eljárhat.

Sajnos Te is így jártál, sőt a rendőr úgy mérlegelt, hogy akadályoztad a kihajtást. Bár, ha ezzel nem értesz egyet, akkor egy fellebbezéssel érdemes próbálkozni. Abban arra hivatkozva, hogy nem valósult meg a kihajtás akadályozása.
Bejöhet…