Az üzenet elküldéséhez írd be számokkal, mennyi 9 x 5 a lenti mezőbe.

Bejelentkezés Legyél klubtag!

Utcajáró Megállás Járda

Utcajáró - VI. Hegedű utca

Megtekintve: 375
2014-12-02 15:49:11

A Hegedű utcából több olvasónk is beszámolt büntetésről, így végigsétáltunk ezen a területen.



Érdekes szituációkra bukkantunk, ezeket szeretnénk megosztani veletek!

A Hegedű utca a Király utca és a Paulay Ede utca között található. Sétálva egy perc alatt végigjárható, tehát nem egy túl hosszú út.

A Király utca felől egyirányú, amit jól lehet látni ezen a képen.

Nemcsak a táblából tudhatjuk ezt meg, hanem az út szélessége is erre utal.

A fotón szintén jól észlelhető a "Gyermekek" veszélyt jelző tábla, szép sárga háttérben, ami azt jelenti, hogy ezen az úton az átlagosnál nagyobb gyerekforgalomra lehet számítani. Ami érthető is, hiszen mindjárt a harmadik házban található egy kollégium.

Ahogy ezt egy másik cikkben is olvashatod, ezen a helyen nem kötelező a sebességet 30 km/óra alá csökkenteni, hiszen nincs kiegészítő távolság jelzés a tábla alatt. Bár a helyet ismerve, ezen a rövid, keskeny utcában, amúgy sem lehet kettesnél magasabb fokozatban, tehát túl gyorsan, végighaladni.


Az első érdekesség a Király utca felől jól érzékelhető, mégis sokan elrontják, ahogy a következő képen álló fehér kis furgon vezetője is.

A cikk folytatásához jelentkezz be!
Új hozzászólás írása
Kedves Klubtag! Kérjük, hogy ezen a felületen csak a cikkhez szorosan kapcsolódó hozzászólásodat írd le. Egyéb témában a kérdéseidet a jobb oldalon található kérdőjel megérintése után teheted fel!

Hozzászólások

Fischer István | 2015.05.07

Miért kell az autósnak még rejtvényfejtőnek is lenni? Vajon meddig tart a sárga vonal? Van úgy, hogy alig látszik. Miért nem oda teszik a táblát ahol a parkolási zóna valóban kezdődik? A "kinnfelejtett" táblákat pedig a köztereseknek büntetni kellene, mint az autósokat! Nagyon sok van belőlük. A rendőrök pedig képesek ott kaszálni.

gyeli | 2014.12.05

Köszönöm :)

Új hozzászólás írása
Klubtag Számláló

5.135

Legfrissebb hír
Kinek van elsőbbsége?

Napok óta kering egy ábra az interneten, és eléggé megosztja azokat, akik véleményt próbálnak mondani az elsőbbségadás kérdésében.

KRESZ Kommandó

Fotózd le, ha valami érdekeset látsz!