Az üzenet elküldéséhez írd be számokkal, mennyi 1 x 5 a lenti mezőbe.

Bejelentkezés Legyél klubtag!


Kerékpársáv káosz

Megtekintve: 7517

 

Sokáig semmi gond nem volt a kerékpársávokkal…

Főleg, amíg elsősorban vidéki városokban találkoztunk az úttest szélén felfestett sárga vonalakkal. A KRESZ is egyszerűen fogalmazott:

„Kerékpársáv: az úttesten útburkolati jellel kijelölt – kerékpárosok egyirányú közlekedésére szolgáló – különleges forgalmi sáv.”

Az útburkolati jeleknél pedig azt olvashattuk, hogy ez a jelzés sárga színű, illetve a szabály alapján kerékpársávot kizárólag a bicajosok használhatják, azon sem mopeddel, sem más járművel, de még gyalogosan sem közlekedhetünk.
 


Azonban a nagyvárosi közlekedésben egyre gyakrabban megjelenő kerékpársáv variációk fenekestül felforgatták az évekig jól működő alapelvet, és megjelentek azok a jelölésformák, amikor a sáv szélét már nem folyamatos sárga vonallal, hanem szaggatottal kezdték megjelölni.
Ezzel párhuzamosan a 2009-es KRESZ módosításkor egy új fogalom is belekerült a KRESZ-be, amit„Nyitott kerékpársáv”-ként neveztek el.
A káosz, mind a szabályokban, mind pedig az életben történő kialakítási formákban, ekkor kezdődött el.

A cikk folytatásához jelentkezz be!
Új hozzászólás írása
Kedves Klubtag! Kérjük, hogy ezen a felületen csak a cikkhez szorosan kapcsolódó hozzászólásodat írd le. Egyéb témában a kérdéseidet a jobb oldalon található kérdőjel megérintése után teheted fel!

Hozzászólások

Molnár Gábor | 2023.07.13

Az autósok közül sem mindenki tudja mi az eltérés a különböző kerékpár sávok és a kerékpáros nyom között, melyik mire kötelez vagy jogosít fel. A kerékpárosoknak viszont végképp fogalma sincs ezekről, mint ahogy a buszsávok esetleges használatáról sem. Ezért kötelezném a kerékpárosokat is KRESZ vizsgára, ma már ez akár online is megoldható lenne.

Gregh1101 | 2020.09.02

Motorosként érdekelne, hogy álló kocsisort szabályos-e nyitott kerékpársáv igénybe vételével motorral kikerülni?

Zárt/hagyományos kerékpársáv esetén egyértelműen tilos, de pl. a Nagykörúton folyamatosan azt látom, hogy a motorosok előszeretettel kerülik meg a sort a kerékpársáv használatával.

Sepsi | 2020.04.17

T. KRESZ klub!
) A városon kívüli kerékpár utakon a gyalogos melyik oldalon közlekedhet? Az orsz?gúthoz hasonlóan, a menetiránnyal szemben?
Köszönöm. Üdv Sepsi

Sata | 2020.02.28

Nem lehetne egyszer az életben, hogy aki közlekedési jelzőtáblát helyez ki, az legalább tisztában legyen a kresszel??? Vagy legalább bűntetőjogi felelőssége legyen az ilyen ellentétes felfestés-tábla kombinációnak !!!

kreszklub | 2016.05.22

Kerékpárosként érdekelne mikor és hogyan használhatjuk mi az autósok sávját amikor van kerékpársáv felfestve?

Balra kanyarodáskor áthajthatunk-e a kerékpársávról a balra kanyarodó belső sávba? És milyen szabályokkal? A sor végére kell állni?

Például egy piros lámpánál beállhatunk-e az első kocsi mellé? Amikor zöldre vált a lámpa már nincs két sáv közötti közlekedésről szó, hisz azok más irányba mennek.

KETOSZ | 2015.04.02

Véleményem szerint a nyitott kerékpársáv bevezetése jelentős eredmény a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása terén. A jobb kerékpáros kultúrával rendelkező országok gyakorlatát átvéve, a KRESZ-ben való megjelenés előtt alapos vizsgálatra került sor, és Útügyi Műszaki Előírás alapozta meg és szabályozta a bevezetését. Alkalmazása kizárólag olyan keskeny, kisforgalmú, kétirányú, jelentősebb kerékpáros forgalommal vagy hálózati elemmel rendelkező közúton lehetséges ahol ez fokozhatja a kerékpáros közlekedés biztonságát és határozottan jelzi a gépjárművezetők számára a kerékpáros forgalom helyét. Ebből következik, hogy alkalmazási területe jelentősen eltér a kerékpársávtól.
Az összehasonlító táblázat korrekt , az utolsó sorban lévő különbség csak megfogalmazásbeli, mindkettő azt jelzi, hogy ez a kerékpáros közlekedők sávja és számukra használata a biztonságot kell, hogy fokozza. Más kérdés, hogy még ilyen különbségnek sem kellene lenni.
Megítélésem szerint a szakmai szándékban és a szabályozásban nincs káosz, a megjelenésben, alkalmazásban sajnos sokszor előfordul. Pl: az utolsó fotó szerint itt szóba sem jöhet nyitott kerékpársáv, a felfestés és az alkalmazás teljesen korrekt, a tábla helytelen, mint a másodikon is. (Lehet, hogy a közút kezelőjének nincs sárga festéke?)
Az első fotón teljesen egyértelműen szabálytalanul áll az utolső gépkocsi.
Köszönöm, hogy egyre több kerékpározást érintő kérdés is megjelenik, sok mindent kellene még helyre tenni.

Új hozzászólás írása
További hozzászólások
Klubtag Számláló

10.413

Legfrissebb hír
A legújabb jogsi kódok

A kártya formátumú vezetői engedélybe bejegyezhető kódok jegyzéke.

8. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez

Érvényes 2017.01.01-től.

KRESZ Kommandó

Fotózd le, ha valami érdekeset látsz!