Az üzenet elküldéséhez írd be számokkal, mennyi 8 x 5 a lenti mezőbe.

Bejelentkezés Legyél klubtag!

Sebességkorlátozás Hogy értelmezzem?

Út szélén felejtett táblák.

Megtekintve: 431
2014-09-13 16:36:10

Útkarbantartást végzők sebességkorlátozó táblát raknak ki, de feloldó tábla nincs sehol. Engedelmeskednem kell-e egyáltalán a jelzésnek? És ha igen, akkor meddig tart a hatálya?


Gyakran látni ilyen és hasonló megoldásokat az úttest szélén.


Jogosan merül fel a kérdés, hogy mit tegyünk, ha ilyen közlekedési táblákat látunk?

Például köteles vagyok-e lelassítani a sebességet 30 km/h alá, avagy számíthatunk a közelben emiatt intézkedő rendőrökre?

Mielőtt jogilag vizsgáljuk meg a helyzetet, érdemes azért azon elgondolkodni, hogy miért helyezik el ezen az állványon a táblákat. Nyilván azért mert itt valóban dolgoznak az útépítők, és emiatt- főleg városon kívül -, bizony az ott szorgoskodók akár  veszélyben is lehetnek a nagyobb tempóval érkező járművek miatt.

Tehát azon nem nagyon érdemes vitatkozni, hogy, ha itt dolgoznak, igénybe veszik az úttest egy részét, akkor jogos-e a sebességcsökkentési elvárás, vagy akár az előzési tilalom is.

Ugyanakkor mivel egy vezetőtől jelzés nélkül nem várható el, hogy felismerje az útépítőket, ezért az is jogos, hogy a területet valahogy jelezni kell. A közúti jelzőtáblákat pedig pont ezért találták ki.

És az is igaz, hogy egy párórás útépítéshez teljesen felesleges normális oszlopon, azt szabályosan lerögzítve táblákat elhelyezni, hiszen ennek a költsége sem kevés. Arról nem beszélve, hogy ezt lehetetlen megvalósítani, amikor az úttakarítók a munka közben mindig egy kicsit arrébb költöznek.

Azaz marad a  képen látható megoldás, amivel kapcsolatban egyértelműen azt tanácsolom, hogy igenis tessék lassítani, figyelni, sőt az előzést se ezen az útszakaszon hajtsuk végre.

Viszont igazán korrekt akkor lenne ez a tábla, ha alá tennének egy 200 m, vagy hasonló kiegészítő jelzést, hiszen így jogosan merül fel a kérdés, hogy meddig érvényesek ezek a jelzések...


Megint más kérdés, hogy jogilag mit ér egy ilyen jelzés, mondjuk egy vitatott esetben?

Erre a vonatkozó jogszabályokból kapunk választ:

A KRESZ alapján:

"10. § (3) A jelzőtáblákat az úttest mellett, menetirány szerint a jobb oldalon helyezik el."

Ez alapján nincs jelentősége, hogy a jelzőtáblákat milyen technikai megoldással helyezik el az úttest mellett. Akár a tölgyfa oldalára is rátehetik, akár egy fűcsomóval is kitámaszthatják, de a képen látható megoldás sem mond semmiben ellent a szabályban leírtaknak.

Azonban létezik egy másik jogszabály is, amely a közúti táblák elhelyezésével foglalkozik. (A teljes szabály ITT olvasható)

Ebben pedig már részletes meghatározásokat találunk, hogyan kell elhelyezni egy táblát, azaz lefordítva: jogos elvárás egy jármű vezetőjének, hogy a táblákat az itt leírtak alapján keresse az utakon.

A következőt olvashatjuk a jogszabályban:

"A jelzőtáblákat az útburkolat, illetőleg a talaj szintje felett úgy kell elhelyezni, hogy
a) olyan helyen, ahol gyalogosközlekedés nincs, a tábla
aa) (a legalsó tábla) alsó éle legalább 1,50 méter,
ab) (a legfelső tábla) felső éle legfeljebb 4,10 méter,
ac) (a körforgalomban a kijárati útirányjelző tábla) felső éle legfeljebb 1,00 méter,
b) olyan helyen, ahol gyalogos- és/vagy kerékpáros közlekedés van, a tábla
ba) (a legalsó tábla) alsó éle legalább 2,25 méter,
bb) (a legfelső tábla) felső éle legfeljebb 4,10 méter,
c) az úttest felett elhelyezett tábla alsó éle legalább 4,70 méter,"

Ennek a kötelezettségnek az állványon elhelyezett jelzések - hiszen alacsonyabban vannak, mint 1,5 méter - nem felelnek meg.

Ráadásul még mindig itt a nagy kérdés, hogy a jelzés meddig érvényes? A KRESZ szerint mind a sebességkorlátozás, mind az előzni tilos tábla az útkereszteződésig, avagy a feloldótábláig érvényes. Azt pedig a legritkábban lehet tapasztalni, hogy az útépítők feloldótáblát is kihelyeznek egy következő állványra.

Így viszont a karbantartási hely után akár még több száz méterrel is csökkentett sebességgel kéne haladni. Ez viszont már nem korrekt, főleg, ha itt "lőnek" le az ellenőrző masinával, és ez alapján jön ki egy vaskos büntetés.

(Sokan nem tudják egyébként, hogy feloldótábla és kereszteződés hiányában a tilalmi táblákat 1000 méterenként meg kell ismételni, azaz ennél nagyobb távolság esetén nem várható el a vezetőtől, hogy emlékezzen egy korábban elhelyezett jelzésre...)

Ahogy már írtam, a KRESZ lehetővé teszi, hogy a tilalmi táblák alá távolsági értéket írjanak, én ezt tartanám a legjobb megoldásnak. De akár a KRESZ-ben is szerepelhetne egy olyan mondat, hogy "a jelzett tilalmak csak az útépítés, útkarbantartás területére vonatkoznak."

És persze, ami szintén nem korrekt, és sajna ennek ellenére sokat lehet látni, hogy a munkának már régen vége van, de a tábla még mindig ott marad. Pedig a jogszabály ilyenkor azt mondja, hogy a jelzést, ha már nem kell, akkor  el lehet fordítani vagy le lehet takarni. Ez lenne a minimum!


Összefoglalva:

Az állványra kihelyezett táblák jelzéseit mindenképpen érdemes komolyan venni.

Egy baleset esetén biztos, hogy arra fognak hivatkozni, hogy a figyelmeztetés vagy tilalom ott volt, és a KRESZ-ben leírtak alapján figyelembe kellett volna venni. Ezért nem érdemes vitatkozni sem, ha mondjuk a helyszínen a rendőr elcsíp a sebességtúllépés, vagy előzési tilalom megszegése miatt.

Ugyanakkor, ha a jelzett helytől jóval távolabb történik egy ellenőrzés, ahol már nyoma sincs az útépítésnek, bár elméletileg a tábla még hatályos, akkor jogosan reklamálhatunk, hogy a közúti jelzéseket nem megfelelően helyezték el. A fenti jogszabályra történő hivatkozással ilyenkor egy fellebbezést jó eséllyel meg lehet nyerni.


Aki magyaráz:

Pető Attila a „Kreszprofesszor”

Új hozzászólás írása
Kedves Klubtag! Kérjük, hogy ezen a felületen csak a cikkhez szorosan kapcsolódó hozzászólásodat írd le. Egyéb témában a kérdéseidet a jobb oldalon található kérdőjel megérintése után teheted fel!

Hozzászólások

Limo | 2016.07.28

A Keresztúri út két kilométeres szakaszának felújítása befejeződött. Az út mentén azonban otthagyták az útszűkület, útjavítás,valamint a 30, 40 km es sebesség korlátozó jelzőtáblákat.
Gondolom a következő felújítás hamarosan kezdődik, ezért nem szegték össze a kihelyezett figyelmeztető, korlátozó táblákat.

Új hozzászólás írása
Klubtag Számláló

5.135

Legfrissebb hír
Kinek van elsőbbsége?

Napok óta kering egy ábra az interneten, és eléggé megosztja azokat, akik véleményt próbálnak mondani az elsőbbségadás kérdésében.

KRESZ Kommandó

Fotózd le, ha valami érdekeset látsz!